1.rész - Sors keze

A történet homoszexualitást tartalmaz! Olyan embereknek, akik a homoszexualitást elítélik, nem ajánlott!

__________________
Tedd felejthetetlenné!

1.rész - Sors keze

Debrecen, Magyarország

Egy viharos napnak indult. A rádiókban egész nap riasztásokat lehetett hallani. Esős, felhős, szeles időjárást jósoltak. Ez mégsem állított meg. Az otthoni problémáim el kellett terelnem valahogy. Már rég vártam ezt a fesztivált, hogy végre kibulizhassam magam a hosszú hónapok után. Tavaszi szünet volt. Így hát, az eredeti tervek szerint történt minden, kimentünk a fesztiválra. Nagyon jól éreztük magunkat, bennem azonban végig volt egy kis feszültség. Valami, ami nagyon nyomasztott. Legjobb barátaim egyike, Kata kérdezte is, hogy minden rendben van e, de nem feleltem. Az utóbbi időszakban döbbentem rá, hogy homoszexuális vagyok. Mindig ez járt az eszembe. Jó, a barátaim tudták, illetve hát, a többség, ami azt jelentette, hogy Kata, Hanna, és Kristóf tudták. Ők voltak a legjobb barátaim. Szóval, elmeséltem Katának, mennyire bánt ez a dolog engem, nem akartam igazából így érezni, mert valahol helytelennek éreztem, de tudtam, hogy így sosem lehetek boldog, el kellene fogadnom. Ők is ezt mondták egyébként, mégsem tudtam továbblépni. Egészen addig a pillanatig. Sosem éreztem még ilyet. Soha az életben. A fesztiváli felfordulásban találkoztam azzal a fiúval, akihez foghatót még sosem láttam. Laza volt, fiatal, helyes, és látszott rajta, hogy jó sok szívet meghódíthatott már az évek során. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szituációban fogok találkozni a nagy Ő-vel, de így történt. Ahogy bámultam, véletlenül nekimentem a sörrel a kezemben és az ingére borult.
-Mi a... Mit csinálsz? Normális vagy?-Ordított rám. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, rettenetesen kínosan éreztem magam. Mégsem tudtam hogyan tudnám helyre hozni ezt a dolgot úgy, hogy senki se sérüljön.
-Ne haragudj, nem volt szándékos, én csak...
-Elbambultál? Látszik, na húzz innen.
-Hé, Máté hagyjad ezt a kis mitugrászt, gyere, ilyen sötétben fel sem tűnik senkinek sem...-Szólt egy lány mögötte, egyik barátja lehetett, vagy talán a barátnője.
-Ne lássalak még egyszer.-Suttogta a fülembe. Úgy nézett rám, mint egy senkiházira. Néztük egymást még pár pillanatig, én nagyon kiborultam. Ezután elment, én meg ott voltam több ezer ember között, akik engem néztek. A barátaim próbálták menteni a helyzetet, amennyire lehetett. Igazából elmentem, megittam még pár tequilát, azt hittem elfelejtem, de egész nap az eszembe járt. Az sem érdekelt, hogy így elbánt velem. Beleszerettem, első pillantásra. És ha úgy vesszük, még ha nem is jó szándékkal, de megérintett.
A barátaimnak nem is mondtam mit éreztem, vagy hogy mit jelent nekem Máté. Tudom, érdekes, hogy a nevén nevezem, de tényleg mély nyomot hagyott bennem.

A szünet hamar eltelt. Szinte minden időmet a barátaimmal töltöttem. Tanultam is persze, amennyit kellett, vagy amennyit bírtam. A szünet utolsó napja vasárnapra esett. Az osztálychatet böngésztem. Valaki, talán Rebeka mesélte, hogy új fiú érkezik a suliba. Én tizenhat éves vagyok, tizedikes. Egy évvel felettünk van. Azt beszélték helyes, de a nevét nem tudtuk. Egyébként Rebeka jó barátom volt, talán az osztályból csak ő volt velem kedves. Egyébként senki sem sejtette rólam, úgy értem, nem látszik rajtam, hogy mi a helyzet, így könnyű titokban tartanom.
Másnap izgalmakkal telve érkeztem az iskolába. Hanna a közelemben lakik, így vele szoktam általában iskolába jönni. Hanna az évfolyamtársam egyébként, a baráti társaságból egyedül ő vele járunk egy iskolába.
Mint minden reggel a büfében álltunk, vártuk, hogy kikapjuk a kávét, amit rendeltünk, majd leülünk mindig az egyik asztalra, és átbeszéljük a napot. Ezt ma sem terveztük másképp. Épp a sor végén álltunk, és elmélyedtünk a tegnap látott Pretty Little Liars évadzáróban. Hirtelen nekem jött valaki, aki épp akkor mászott ki a nagy tömegből a büfé ablak előtt. Érdekes módon pont én voltam az, akire ráöntötte a teáját az illető. Miközben ott álltunk hallottam, hogy suttogták hogy ő az új srác, de nem láttam az arcát. Hát most megpillantottam. Máté volt az.
-Úristen ne haragu...-Kezdett sajnálkozni, majd meglátta az arcom. Nagyon érdekes volt ilyen józanul látni. Borostás volt, ami nagyon jól állt neki. Most jobban szemügyre tudtam venni, mint sötétben. Magas volt, izmos. Álom pasi.-Te vagy az? Te ide jársz?
-Hát igen, tehát gondolom még előfordulhat, hogy egymásra öntjük egy párszor a kólát, vagy ilyesmi.-Mondtam nevetve.
-Hát... ne haragudj. Tudok segíteni?-Kérdezte. Rettentő kínosan érezte magát. Én csak nevettem az egészen. Milyen furcsa, hogy pont ugyanaz, fordítva megtörténik? Erre mennyi esély van?
-Nem, hagyd. Megoldom, van lent egy váltó felsőm a szekrényemben.
-Hát, akkor bocsi még egyszer.-Mondta, majd nyelt egyet, és elviharzott. Én azonban sokkos állapotban voltam.
-Te Bence, ő...
-Igen őt öntöttem le sörrel a múlt héten.-Mondtam neki nevetve.

Aznap minden szünetben lejártam az előcsarnokba, hátha látom, de nem láttam. Utolsó órám után lementem a könyvtárba tanulni, mielőtt elkezdődik az énekkar.
Egyszer csak ajtónyikorgást lehetett hallani. Máté lépett be a terembe. Minden asztal foglalt volt, majd mikor ezt észrevette, közeledni kezdett az asztalom felé.
-Szabad?-Kérdezte, majd mikor megpillantottam, elgondolkoztam, most álmodok, vagy tényleg ő áll az asztal mellett?-Leülhetek?
-Persze, nyugodtan.-Mondtam neki, bár magamban inkább azt gondoltam bár ne tette volna, mert így egy szót sem tudok majd tanulni, de ha felállok és ott hagyom az is gáz lenne. Egy ideig bámultam a könyvet, majd megtörte a csendet.
-Ne haragudj, hogy a múltkor úgy rád kiabáltam, nem igazán voltam magamnál. Kicsit sokat ittam.-Mondta nevetve.
-Semmi gond, tudom milyen érzés. Bárkivel előfordul, bár én is figyelhettem volna jobban, hogy merre lépek.
-Vegyük, úgy, hogy kvittek vagyunk.-Mondta. Rámosolyogtam. Ahogy ránéztem olyan boldog voltam, hogy ott ül velem szembe, hogy fel sem tűnt, hogy már egy perce egymást bámuljuk.-Úristen ne haragudj, kicsit elbambultam, jobb ha most megyek, nemsokára órám lesz.-Mondtam neki, majd elköszöntünk, és elmentem.
Négy órakor beültem az osztályterembe, ahol a kóruspróbát tartani szokták. Én beültem szokás szerint a tenorosokhoz. Pár perc múlva belépett Ferenc tanár úr.
-Szép napot, mielőtt hozzákezdenénk, azért késtem, mert beszédem volt az új kórustaggal.-Mondta, majd velem együtt mindenki nagyot nézett, hogy új tag érkezik.-Gyere be Máté.
-Sziasztok!-Mondta, majd egymásra néztünk. Mindketten nevetni kezdtünk. Hihetetlen, hogy mindenhol összefutunk. A többiek nem nagyon értették mit nevetünk, de nem is kellett.
-Bocsánat, befejeztem.-Mondtam.
-Tehát ott tartottam, hogy új tagunk érkezik. Ő Máté, foglalj helyet ott Bence mellett a tenorban.-Mondta a tanár úr. Nagyot néztem, mondom ha ez leül mellém, én levegőt sem merek majd venni. De nem én döntöttem, leült mellém. Leült mellém, megfogta a derekam, majd ezt mondta.
-Úgy látszik nem menekülsz tőlem.-Suttogta.
-Hát úgy néz ki.-Válaszoltam.
A kórust nagy nehezen túléltük, pontosabban túléltem, bár végig őt néztem szinte, a lehető legtermészetesebben, hogy ne vegye észre.
A próba után már öltöztem, és csak mi ketten voltunk a teremben. Mindig én megyek ki utoljára, magam sem értem miért.
-Szia Máté.-Mondtam, majd elindultam kifelé.
-Nincs kedved meginni valamit a városban? Egy kávét, vagy valamit?
-Miért ne?-Válaszoltam. Miért csinálom magamnak a feszültséget, nem is értem, de ha egyszer örültem? Ez van! - Menjünk.
-Van egy jó hely a környéken, biztos voltál már ott.
-Majd kiderül!-Mondtam mosolyogva.
Kiléptünk a suliból és beszélgetni kezdtünk. Először ismerkedős kérdéseket tettünk fel egymásnak. Csak a legalapvetőbbeket.
-Messze laksz?-Kérdeztem.
-Máris fel akarsz jönni hozzám?-Kérdezte nevetve. Nagyot néztem a kérdés hallatán.-Csak viccelek.
-Sejtettem.-Válaszoltam nevetve, bár inkább műnevetés volt, valójában eléggé kínos volt, nem tudom miért.
-Egyébként a közelben lakok, pár utcányira innen. Egyedül élek.
-Tényleg?
-Hát, most lettem tizennyolc éves, és, nem igazán vagyok jóban a családdal, így hát... ez van, itt lakok az egyik tízemeletesben. Szülők fizetik a lakbért, én meg suli mellett egy bárban dolgozok Szerdán,  Csütörtökön és Pénteken délután, így a többire nekem is telik. Meg persze azért valamennyire el is tartanak, tudod milyen ez.
-Persze, ezt tök jó. Irigyellek. Én sem vagyok valami jóban a szüleimmel.
-Na hogy hogy?
-Hát, igazából nem tudom, így alakult. Folyton veszekszünk, olyan dolgokon, amiken nem kellene. Mindenbe belekötnek amit teszek, és már nagyon unom, de kibírom valahogy.-Válaszoltam Máténak.
-Figyelj, teljesen megértelek, én valójában ez elől menekültem. Hány éves vagy.
-Tizenhét leszek jövőhónapban.
-Na, de jó. Kis fiatalka vagy.
-Hát annyira nem azért, hisz kicsit több mint egy év van köztünk.-Mentegetőztem.
-Nem baj, engem nem zavar.-Mondta.-Na és téged?
-Engem sem, sok idősebb barátom van.-Mondtam neki.
-Na és te merre laksz?
-Én kicsit messzebb innen, közel a Tescohoz. Kertes házban lakunk. Szeretem egyébként, van egy kutyám, meg még pont közel vagyunk a nyüzsgéshez. Szeretem a nagyvárosi életet, már amennyire Debrecen nagy.
-Hát igen, én is így vagyok ezzel.-Mondta nevetve Máté.-Ha végeztem itt, szeretnék Budapestre költözni. Nagy álmom.
-Ne mondd már, neked is?
-Bizony.-Válaszolta.
-Nagyon szeretnék Pesten lakni.
-Tényleg? Jó is az.-Mondta mosolyogva.

Közben odaértünk a kávézóhoz. Ismertem a helyet. Ott dolgozott Máté. Leültünk egy üres asztalhoz az ablakhoz közel.
-Mit kérsz?-Kérdezte.-Én állom.
-Ó erre...
-Semmi szükség, tudom. Nem gáz, mondd csak.-Mondta mosolyogva.
-Hát, egy cappuchino jó lesz.-Válaszoltam.
-Két cappuchinot szeretnénk.-Mondta a pincér hölgynek. Máté fekete ingben volt, mivel izmosabb volt, nagyon jól állt neki. Felső két gombja ki volt gombolva.
-Sportolsz valamit?-Kérdeztem tőle.
-Konditerembe járok, már évek óta, ha időm engedi.
-Látszik-Mondtam neki mosolyogva.
-Tetszik mi?-Viccelődött vele.
-Ó nagyon.-Válaszoltam nevetve.
-Na és te mit csinálsz a szabadidődben?-Kérdezte tőlem.
-Hát, barátaimmal vagyok, éneklek, tanulok, ilyenek.
-Áh szóval jó kisfiú vagy.-Mondta nevetve.
-Nehogy azt hidd. Majd meglátod.-Mondtam kacsintva.
-Csajokkal mi a helyzet?-Kérdezte tőlem. Nagyon nem lepett meg a kérdés, hisz számítottam rá.
-Nincs semmi most. Nem tetszik senki éppen. Na és neked?
-Ugyanez. Kicsit bonyolult vagyok. Kevés olyan lány van, aki megfog.-Mondta mosolyogva.
-Hát nekem is, hidd el.-Mondtam neki.
Ezután kihozták a cappuchinot. Nagyon jól elbeszélgettünk. Amikor végeztünk, Máté fizetett és elmentünk. Az utcán sétáltunk, majd a buszmegállóhoz értünk, vártam a buszra, amivel hazamegyek, ő megvárta velem.
-Jól éreztem magam veled.-Mondta.
-Én is veled.-Mondtam neki, majd megpillantottam hogy a busz közeledik, és megöleltem, ez lett volna az elköszönés, de ekkor nem tudom mit gondoltam, megcsókoltam.-Úristen ne haragudj!-Mondtam neki, majd felszaladtam a buszra, és elmentem.
______________________________________________
2.rész - Új izgalmak - Hamarosan!